2022-re nem az volt ám a tervem, hogy majd blogot írok, meg 'challenge' bringázásokat ejtek meg egyedül vagy cimborákkal, bár ez utóbbi akár lehetett is volna.
Sok év változó, de alapvetően egy irányra rendeződő irodai lét után tavaly nyár végén/ősszel megszületett az elhatározás; menjünk az álmok után. Néhány éve már körvonalazódott bennem, hogy ács szeretnék lenni, aki asztalos pontossággal dolgozik. Itt, ebben az időszakban pont egy olyan helyen dolgoztam, aminél talán éhen halni is jobb, így egy séta során megszületett a döntés: most igazán nincs mit veszteni.
Beiratkoztam a szükséges oktatási intézménybe, ott megismertem remek és mindenki jó valamire típusú embereket, szépen jártam szombatonként suliba, élveztm, hogy jó irányba tartok, tervezgettem, álmodoztam, hogy majd milyen csudaság lesz ez..
Eljött 2022 januárja, látszódott a suli vége, én az utolsókat rúgtam a tűrőképességemet illetően a már már említett remek nappali foglalkoztatóban. Beadtam a felmondásomat, egy ideig ment az ígérgetés, hogy minden lejön az égről, csak maradjak, - néha szinte majdnem meggondoltam magam, akkora marketing mester az ottani illetékes, - de végül csak eljött az (szupermegagigak__va)édes búcsú napja, és többé nem kezdtem ott a napot.
Pár hétig csak nyalogattam magamat, örültem, hogy újra élek, majd szép lassan elkezdtem körül járni, hogy akkor egészen konkrétan, hogy is fogjuk ezt csinálni.
__KIEG: bizonyára új területre ennél sokkal összeszedettebben is át lehet lépni, engem annyira evett az a meló, hogy mellette tényleg mentális roncsnak éreztem magam, nemhogy még nagy lépésekt tegyek. Úgy voltam vele - azthiszem, - hogy improvizálásban jó vagy, most itt lesz rá a porond. Tá-dááá! KIEGOFF__
Annyiból pontatlan voltam, hogy cégem már van sok éve, csak fel kellett ébreszteni, mely folyamán lehetőségem nyílt szabad szemmel jól látható összegeket elhelyezni különböző Nemzeti Sportcsarnok számlákon, de ez mind az én sok évi hanyagságom eredménye volt.
Eljött a reggel, a nap, a pont a nagybetűs munkaélet kezdete: tavaszi, csípős reggel, de a sok év rutinjával tudod, hogy nappal meleg lesz, jó lesz ez. Szóval szép nap. Megyek egyik cimbivel; megnézzük a rokon teraszát, ami már majdnem kész van, kicsit igazítunk itt-ott, kipróbáljuk milyen együtt enni a fűrészport.
Nem megyek már nagyon a mélyére, akivel kipróbáltam egynéhány órában a szakmázást jó volt az összhang, tehát van potenciál az álomban.
Aztán az egyik következő reggel fájt a hasam. Nem jó jel. Majd egy következőn kicsit jobban. Majd egyik délután már annyira, hogy ledőltem aludni. És amikor felkeltem, abban nem volt köszönet.
Itt, ekkor - azaz ez előtt 1-2 nappal - olyan 90 kilós, jellemzően életerős, pozitív, energikus emberként éltem az életemet.

Köszönet a családomnak, hogy ezt a lelépést támogattátok!

(×) ha másra nem, hát elrettentő példának